Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Nemes Nagy Ágnes: Lázár (2017.04.07.)

Nemes Nagy Ágnes: Lázár

Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.

Lázár feltámasztásáról szóló evangéliumi szakaszt olvastuk múlt vasárnap. Ezen a hétvégén a passiót fogjuk hallgatni. Milyen érdekes, aki égnek-földnek ura, emberi szemmel nézve menyire reménytelen helyzetbe kerül!
Bizony így vagyunk ezzel sokszor mi magunk is. Vágyódunk biztos pontok után az életünkben, aztán mindenről kiderül, hogy nagyon bizonytalan. Egy valami marad időt álló, a feltámadásba vetett hitünk. Nézzük csak meg, mit mond erről mai versünk!
Nemes Nagy Ágnes egy érdekes helyzetet állít elénk. Ebben azt feltételezi, hogy Lázár nem is élvezte annyira, hogy Jézus feltámasztotta. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy nem is olyan könnyű visszatérni az emberek közé, ha már egyszer elmentünk onnan. Ez a nagy különbség Jézus, és az általa feltámasztott emberek között. Jézus nem erre a földi életre támadt föl, hanem a mennyeire.
A passió azért olyan nagyon megrendítő, mert mindazt, amit Jézus Krisztus értünk ott átélt és végigszenvedett, mi még csak elképzelni se tudjuk. Ahogy mennyországról is csak szegényes elgondolásaink vannak.
Ma használjuk ki, hogy van még egy kis időnk a nagyhét kezdetéig! A két különleges esemény között álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el azon: Nekünk mire kellene feltámadnunk? Mi az a feladat, amit, ha mi nem teszünk meg elvégzetlenül és reménytelenül várja húsvét hajnalát! (Boronkai Zsuzsanna)



Nagytétényi Plébánia
A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
Sablon: © katolikus.hu
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu