Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Áprily Lajos: Március (2014.03.03.)

Áprily Lajos: Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?

Árad az életerő ebből a versből. Lendülete magával ragadó, mindent elsöprő. Ha mi keresztények, igazi napunkra gondolunk, aki nem más, mint Krisztus, akkor mélyebb tartalommal is felruházódnak a sorok.
Ahogy a zsolozsma egyik himnusza énekli:
Krisztus, tündöklő nappalunk,
az éj árnyát eloszlatod,
kit fényből fénynek vall a hit,
és fénnyel áldod szentjeid.
Mit is csinál velünk az éltető nap, Áprily Lajos szerint?
„ a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve...”
hol van a mi kibuggyanó jókedvünk? Hol van örömhírünk, hogy Krisztus feltámadt? Hol az a békesség, amelyet Ő a szívünkbe árasztott, hogy adjuk tovább, hirdessük minden embernek?
Megelőznek bennünket a vizek, a madarak, virágai a földnek, amelyeket megteremtve Isten látta, hogy mindaz amit alkotott, jó. A hatodik napon azonban Isten megteremtette az embert saját képmására. Nem leginkább, nekünk, a képmásoknak kellene hirdetnünk az Ő dicsőséges feltámadását?
Engedjük, hogy zengjen a mi szívünk is! Engedjük be az életerőt, éltető napunkat, Krisztust életünkbe, szívünkbe, testünkbe, lelkünkbe! Akkor majd ki merünk állni a hegytetőre, akkor majd magunkkal tudjuk ragadni azokat, akikhez még nem jutott el az éltető napsugár.
Ma, először is saját szívünknek ajtaját tárjuk ki! Engedjük be az ajtó előtt álló és zörgető Krisztust!
(Boronkai Zsuzsanna 2010)