Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Rónay György: Az öreg költő (2019.01.11.)

Rónay György: Az öreg költő
Minden reggel
tedd magad elé a papírt.

Milyen fehér.
Milyen határtalan.
Hogy tudtál vándorolni rajta
aggálytalanul, vakmerően,
hajós a tengeren,
fölfedező a sivatagban,
elképzelt partok, ismeretlen
oázisok felé!

És most meg csak ülsz,
tenger partján rokkant hajós,
sivatag szélén leprás beduin,
kalapod melletted a földön,
koldulni tárt tányér,
napestig üresen.

Milyen fehér.
Milyen aprócska börtönablak.

Tedd vissza a fiókba.

Ma sem jutott eszedbe semmi.

Minden új esztendő arra is felhívja a figyelmünket, hogy öregszünk. Ezért igazából hálásnak kellene lennünk, bár sokan bosszúsnak érzik magukat miatta.
Mi a jó az öregedésben? A bölcsülés. Egyre könnyebben el tudjuk dönteni, mi a fontos, és mi a fölösleges. Ugyanakkor határtalan a lehetőségünk még mindig arra, hogy új kalandokba vágjunk bele.
Rónay György verse egy megfáradt költőt állít elénk, aki valaha gyönyörű tájakon vándorolt. Minden napja bizonyára egy kibontandó titok volt, mellyel azután megtelt sok-sok papírlap.
Nekünk is feladatunk, hogy a rejtélyes mai napot mindig megfejtsük. Igazából ezen áll vagy bukik minden. A lelkületünkön. Ha a reggel nem a sajnos kezdődik egy új szenvedés gondolatát indítja el bennünk, hanem örömmel tölt el bennünket, akkor még a helyünkön vagyunk. Ha minden pillanatot a titok kibontásának, megélésének gondolunk, akkor sokkal nagyobb lendülettel indulunk útnak minden áldott nap.
Akkor szinte észrevétlenül, mosolyogva haladunk végső célunk, a mennyország felé. (Boronkai Zsuzsanna)