Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Dsida Jenő: Menni kellene házról házra (2015.01.02.)

Dsida Jenő: Menni kellene házról házra

Nem így kellene hüvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé,
és rekedt hangon, félig sírva
kiabálni minden ablak alatt
"Szakadt lelket foltozni, foltozni!
Tört szíveket drótozni, drótozni"

Miért pont Dsida Jenő versével kezdjük az új esztendőt? Mert Ányos atya azt tanította róla: „A kisember magabiztos értékvilágát szolgálja.” Ennek a mondatnak pedig minden szava fontos nekünk is. Kisember –olyan, mint te vagy én, mint mi vagyunk. Mindössze 31 évet élt, azt is szívbetegen. Mégis, minden fájdalma ellenére értékeset alkotott, belénk vésve, elénk élve a lényeget: az értékes csak fájdalomból, kemény munkából születhet.
Magabiztos: tudta, mit akar, honnan hova szeretne eljutni. Minket olyan sűrűn tévútra visz a változó világ! Pedig nekünk, keresztényeknek kellene a biztos pontot, az alapot, amire az épület építhető, jelenteni a kételkedő számára.
Értékvilágát – a legnagyobb értékünk, létünk fokmérője, hogy az Isten gyermekei, Jézus testvérei, társörökösei lehetünk. Minden szentáldozás után, mint a Szűzanya, Krisztust hordozókká válunk. Tudjuk, kire támaszkodhatunk életünk viharaiban, hogy eljussunk a biztos révbe a mennyei kikötőbe. Útjelzők lehetnénk sokaknak, ha értékeinket nem rejtenénk véka alá.
Szolgálja – egy-egy verse Dsida Jenőnek segít nekünk lelkünket felemelni. Lám, egy írás, egy jó szó, egy mosoly akaratlanul is segíthet a másik emberen. Milyen csodákra lennénk képesek, ha tudatosan felvállalnánk, hogy mi szolgálni szeretnénk nem csak szeretteinket, hanem mindenkit, akivel csak találkozunk.
Ehhez azonban el kell indulni. Erre bíztat mai versünk is. Ez lehetne új évi fogadalmunk, elhatározásunk. Mert el kell jutnia az áldásnak, az Ároninak, amire felhívást kaptunk a tegnapi olvasmányban, a Krisztusinak, amit megkapunk minden szentmise végén, minden emberhez.
Hogyan lehet mindezt megvalósítani? Talán, ha inkább áldást mondanánk, lehet csak magunkban, a káromkodó szavak helyett. Egy – egy beszélgetés, találkozás után annyit kérni: „Áld meg őt Istenem!”
Aztán ha elindulunk ezen az úton, biztos eszünkbe jut ezernyi ötlet, gondolat. Beszéljünk róla, hogyan lehetnénk áldást közvetítő keresztények ebben az új esztendőben!
(Boronkai Zsuzsanna)