Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Tóth Árpád:Tetemrehívás (2015.03.08.)

Tóth Árpád:Tetemrehívás
Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem –
Felnézek a nagy, csuda égre,
És látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak
Úgy rémlik, a felhők felett
Azért a csönd: meghalt az Isten,
És ravatalra tétetett.

Fejénél roppant arany lángok,
Antares s Orion ragyog,
Körüle térdre rogyva sírnak
Az árván maradt angyalok.

Valaki megölte az Istent,
És fekszik némán és hanyatt;
S reszketve a gazdátlan űrnek
Lakói hozzá bolyganak.

Jönnek a sárga Hold-lakók és
A Mars bölcs óriásai,
Saturnus-népek hat szivükkel
S Vénusz szirom-leányai.

És olykor egy-egy emberlélek,
A gennyes Földnek hirnöke
Jön, és láttára szerterezzen
A gyászolók kövült köre.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér
Az alvadt sebből fölfakad,
Legördül lassan, s átzuhogja
A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér –
S a földön bíbor alkonyat
Gyúl tőle a sötét hegyek közt –
S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak
Nem lehet többé mosolya,
Mert ember vagyok én is, én is,
Az isten véres gyilkosa…
1926


Nagyböjti péntekeken keresztutat járunk. Talán már tudjuk fejből is a sorrendet.
Első állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust. Rögtön az első pillanatban kellő távolságra kerülünk az eseménytől. Nem voltam ott, nem én ítéltem el. Szinte ki is mondjuk: semmi közöm az egészhez. Az akkor volt, most pedig most van.
Tóth Árpád verse ebbe a langyos állóvízbe nem enged lesüllyedni minket.
A „meghalt az Isten” mondattal valami döbbeneteset mond ki, az ember teljes magányát, elhagyatottságát. Ezzel a halállal ugyanis mindenki halottá válik. kegyetlenül koppan az alliteráció: „gyászolók kövül köre”
De még megdöbbentőbb, hogy a legnagyobb fájdalmat mi emberek idézzük elő. Akkor fakad ki a seb, amikor egy emberlélek jelenik meg a ravatalnál. Ennyi fájdalmat tudunk okozni valóban?
és már nem tehetjük meg, hogy távolinak tüntetjük fel Jézus keresztútját. Már nem mondhatjuk azt, hogy nem én ítéltem el. A verse utolsó két sora ugyanis önmagáért beszél, tisztán, világosan: „mert ember vagyok én is, én is, az Isten véres gyilkosa…”
Mindennap újra és újra elítélem, talán hivatalból, talán félelemből, talán jófejségből, talán lustaságból.
Végignézek hány meg hány emberi tragédiát segítség nélkül, jó szó, baráti kéznyújtás vigasztalás elmulasztásával. hányszor győz bennem is a bűn, a sátán, s mert két úrnak szolgálni nem lehet, ilyenkor, ha csak egy pillanatra is, de meghal az Isten.
Ma ne engedjük ezt! Ha keresztutat végzünk, figyeljünk arra is, hogyan, milyen kereszteket ácsolunk nap nap után a ellettünk élőknek, munkatársainknak, családtagjainknak! (Boronkai Zsuzsanna)