Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Babits Mihály: Alkony (2019.03.29.)

Babits Mihály: Alkony

Az erdő hallgatag,
nyugosznak a vadak,
lankadt állal hevernek
ágyán a hűs avarnak,
mit a szelek levernek,
majd újra felkavarnak.

De most eláll a szél.
De most a csönd beszél.
De most jőnek a villik.
Ó most a lomb se hullik:
alkonyvirág kinyílik,
alkonyszalag kinyúlik.

Az alkony nyúlik ott
s von vékonyabb csikot:
azon egy égi ajtó.
Ki tudja, mit nem rejtő?
S ó völgy, te mély szakajtó!
S titkok teknője, erdő!

Nagyböjti utunk közepén járunk. Talán kicsit alakultunk már fogadalmaink megtartása által. Ha nem, még akkor sincs veszve semmi, van még idő, lesz még új lehetőség. Meddig? Az utolsó pillanatig. Milyen jó, hogy nem tudjuk, mikor érkezik el. Addig mi a feladatunk? Megtalálni az isteni arcot magunkban.
Babits Mihály verse egy hallgatag erdőről mesél nekünk. Lelkünk sűrűjében, erdejében ritkán szoktunk sétálni, pedig most itt az alkalmas szent idő erre. Meg kellene szeretnünk a csendet! Olyan jó lenne, ha nem félnénk önmagunktól! Annyi szépet mesélhetne nekünk Isten, annyi jót fedezhetnénk fel magunkban, ha belenéznénk abba a tükörbe, amelyet Isten tár elénk.
Szeretetének tükre minden gyönyörű természeti képződmény is. Egy szép park, egy szikla, tó, folyó, erdő. És ha már úgy érezzük, csordultig megteltünk ezekkel a szépségekkel, akkor érdemes tovább lépni, Isten még ennél is szebb. Az emberek pedig, mint képmásai, szintén szebbek a természetnél.
Ma próbáljunk meg kicsit más szemmel nézni az emberekre! Keressük bennük Isten arcát: vagy a jóságos Mennyei Atyáét vagy a Megfeszítettét! (Boronkai Zsuzsanna)