Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Váci Mihály: Gyerekkoromból jönnek mindig (2019.11.15.)

Váci Mihály: Gyerekkoromból jönnek mindig


Gyermekkoromból jönnek mindig
ezek a játékvonatok.
Karácsonykor ezekért sírtam:
"Ilyen vonatot akarok!"

Apámat mindig elkísértem,
ha a vasútra bicegett,
ámulva néztem nagy hatalmát
a színes lámpasor felett.

Úgy engedte le a sorompót,
mint otthon húzta a kutat,
s fáradt lovacskák, a tarka gerendán
csorbítgatták a fogukat.

Álldogáltam a galambdúcnál
alig nagyobb őrház előtt,
reszkettem ott, mintha Isten futása
alatt zokogna fel a föld,

mert jött a gyors! - és testemen
zuhogott át az a vonat!
Be boldog voltam! - a szívem
dobogott, vert talpam alatt.

A láthatárt szabdalva zúgtak
a mészároló kerekek.
Ó, hogy hívtak! - s én megfogóztam,
mert féltem - közéjük megyek!

És azután halálos csend lett,
s akár rázkódó zokogás
hullatja könnyeit: - a töltésoldal
pergette kavics-aranyait.

Gyermekkoromból dübörögnek
a megérkező vonatok,
s az állomásra ki-ki járok,
pedig nem jönnek rokonok.

Nem ír, nem jön már senki hozzám,
ó, és már én sem utazom! -
de alkonyatkor ott csavargok mégis
mindig a pályaudvaron.

Csak álldogálok, mintha éppen
utaznék, várnék valakit,
mintha valaki visszajönne,
akit egy vonat messze vitt.

S jönnek vonatok gyermekkoromból,
és mint rázkódó zokogás,
remeg a föld alattam: - s én még érzem
talpam alatt azt a szívdobogást!


Advent kapujához érkezünk nemsokára. Gyermekkorunkban ilyenkor már lázasan azon gondolkodtunk, mi mindent kérjünk karácsonyra.
Azok a régi szép élmények most is nagy lendülettel tudnak minket előre hajtani, ha hagyjuk. Ma menjünk kicsit vissza gyermekkorunkba! Vonattal fogunk utazni, Váci Mihály vezetésével.
Legyünk először is gyerekek! Mi volt szép, jó akkor? Mennyi mindent történt velünk, ami ma már történelem! Az élet tanítómestere mi mindenre oktatott? Biztos voltak ott csalódások, bánatok. Nézzük meg, mi adott erőt, hogy átlendüljünk a sok-sok nehéz helyzeten! Ki segített, ki fogta akkor két kezem?
„És aztán halálos csend lett…”
Ki lépett elhunyt szerető szüleink helyére? Vagy ott maradt az űr, és még mindig üresen tátong? Vegyük számba kik mentek el mellőlünk örökre! Nézzük meg, milyen értéket hagytak ránk! De lassan azt is vizsgáljuk meg, mi milyen értéket hagyunk magunk után?
A közelgő adventben figyeljünk kicsit arra is, hogy letöröljük életünk bűnpöttyeit!