Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Áprily Lajos: Útravaló (2015.01.09.)

Áprily Lajos: Útravaló

A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.

Eszmét, melyet világra ő hozott,
virágot, melyet ő virágoztatott.

Én Istenem, én mit vigyek neked?
Nem vihetek én mást, csak verseket.

Kiválasztok pár útamra valót,
a többinél tisztábban dalolót.

S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
zenét hallok majd, felséges zenét.

Barátom, aki már előre ment,
azt a zenét rég hallja odafent.

S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
azt a keveset rendre hullatom.

Az a zene csak vallatja velem:
Süket sor... nem merem... ezt sem merem.

S amikor, Uram, hozzád érkezem,
könnyű kezem miatt szégyenkezem.

A választottakból csak egy maradt,
az, melyben elfogtam egy sugarad.

Az, amelyikben elmondtam neked,
hogyan szerettem drága földedet.

S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
ne ítéld meg nagyon szigoruan.

Vasárnap, Urunk megkeresztelkedésével véget ér a karácsonyi idő, megkezdődnek a köznapok.
Most még egyszer tekintsünk vissza, nézzük meg, mit viszünk magunkkal az idei ünnepből! Ez persze egyénenként más és más, egész napos házi feladat. Áprily Lajos versével csak az alapokat szeretném lerakni.
Induljunk el abból, hogy minden ünnep másképpen érint meg minket. Hiába tér vissza évről évre, változunk mi is, akik ünneplünk, és változnak a körülményeink is, amelyek jelentősen befolyásolják életünket.
Szent Maximosz apát azt mondta: „Isten, amilyennek ismeri a befogadó lélek képességeit, úgy mutatkozik meg előtte.” Tehát elsősorban tőlem függ, hogy milyen lesz ez a találkozás. Az én szememen múlik, kit látok/láttam a jászolban vagy az ostyában az oltáron.
Mint ahogy az is tőlem függ, mit viszek magammal a nagy találkozásra. A pásztorok, a bölcsek nem érkeztek üres kézzel a nagy Királyhoz. Nekünk is vinnünk kell tehát valamit. Der vajon minek örülne Ő, ki égnek és földnek Ura?
A költő legőszintébb, legtisztább versét tartja méltó ajándéknak. Mindnyájunknak van ilyen kincse, ott a szíve mélyén. Talán csak fel kell ismerni! Lehet, foglalkozni kellene vele, észrevenni, finomítani, csiszolni. A lényeg, hogy legyen nálam valami, ne kelljen szégyenkeznem üres kezeim miatt.
Ma szánjam rá az időt, nézzem meg, mi is az én legnagyobb kincsem, mivel tehetem tiszteletemet a nagy mindenség pásztora előtt! (Boronkai Zsuzsanna)