Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Harag – hahota (2015.03.27.)

A legérdekesebb pároshoz jutottunk:
Harag – hahota
„Haragtól ment legyen szavunk, és torkos vágytól asztalunk” énekeljük a zsolozsma egyik himnuszában. A nagy kérdés csak az, hogy ezt hogyan tudjuk megvalósítani, hiszen olyan sokszor feldühítenek, felbosszantanak minket az emberek.
Gyakran már reggel pattanásig feszülő idegekkel indulunk útnak, így elég a másiktól egy rossz szó, mozdulat, cselekedet, és robbanunk. Persze van úgy, hogy hamar rádöbbenünk, kár volt, nem kellett volna annyira erősen rászólni, kiabálni a másikra. Ilyenkor jön az önmarcangolás, a lelkiismeret-furdalás, aztán ha képesek vagyunk rá, a bocsánat kérése. De még mindig ott marad a nagy kérdés: mi lesz, ha a másik meg nem bocsát.
Olyan jó lenne elkerülni ezeket a helyzeteket! Szívünk mélyén annyira megalázónak érezzük, hogy időről időre kivetkőzünk önmagunkból. Majd széttárjuk a kezünket nem tehettem, nem tudtam mást tenni.
Mégis lenne itt valami más, a kacagás. Próbáljuk meg elképzelni, milyenek lehetünk vörös fejjel! Nézzük kívülről magunkat! A halántékunkon duzzadó ereket, a grimaszt, amit vágunk, ajkunkat, amint dadogva keresi a megfelelő szavakat. Irtó mulatságos, nevetséges lehet. Merjünk nevetni önmagunkon! Próbáljuk meg egy-egy helyzetnek a komikumát is felismerni! Nevessünk gyakran! Legyen alapállapotunk az öröm, a jókedv, hiszen „az Istenben való örvendezés a mi erősségünk” Keressünk tréfás rigmusokat, amelyekkel feldobhatjuk a napunkat! Pl.: Minden reggel remek, mert az Isten szeret!
Ma néhány vicces versikével szeretném mosolygósabbá varázsolni a hallgatók reggelét. Ne felejtsük el, a mosoly sokat segít, és egyáltalán nem tesz komolytalanná bennünket. Az utolsó tréfás mondókát maga Arany János írta, akiről nem mondhatjuk el, hogy meggondolatlan, komolytalan ember lett volna. (Boronkai Zsuzsanna)

Dénes György: A fejfájós Jenő
Fáj a szegény Jenő feje
Oka az őt fejő neje

Lehangolás
Akárhogyan koncentrálunk
döglődik a koncert nálunk

Arany János:
Azt mondják a hatalmasok
Akinek a hat alma sok
Van is arra hatalmas ok
Hogy ne legyen hatalma sok



Nagytétényi Plébánia
A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
Sablon: © katolikus.hu
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu