Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Tóth Árpád: Köszöntő (2016.04.29.)

Tóth Árpád: Köszöntő

Te kedves udvar, meghitt, régi termek,
Te ötvenéves drága iskola,
Ma minden régi híved újra gyermek,
S köszönt, mint kisdiákok friss sora,
Ma összegyűlünk e szelíd szigetre,
Melynek vihar nem ronthatja falát,
Ma összebújunk szépen a szivedre,
Mint anya szívére a kis család.

Ma nem fáj úgy, hogy sok vágy semmivé lett,
Mióta messzehagytuk falaid,
Hogy prózává hervasztotta az élet
Gyermekkorunk tavaszi dalait,
Hogy gyakrabban láttunk tövist, mint pálmát,
S hogy hajunk is már itt-ott szürkülő,
Mint hogyha ifjúságunk arany álmát
Bús ezüstté alkudná az idő.

...S volt veszteségünk más is, sajgatóbb,
Mint az egyéni élet törpe búja,
Volt fájdalmunk, egekre jajgatóbb,
Egy egész nép nagypénteki borúja.
Rajtunk e bú még, csüggedezve árván,
Nehéz szivünk ettől koraöreg;
Körültekintünk: int-e még szivárvány?
A magyar húsvétot ki éri meg?

És rád tekintünk, és megilletődve
Látjuk virágzó ifjuságodat,
Mely büszkén és bízón néz a jövőbe,
S új ötven évet friss kedvvel fogad.
Csak emberlétben nagy szám az az ötven,
Amely után már lejtős lesz az út,
De a Te pályád csak szebb ívbe szökken,
Minél több ötven évvé nő a múlt.

Köszöntünk hát, ifjú, erős anyánkat,
S míg lábunk szentelt küszöbödre hág,
Úgy érezzük, körödben újra áthat
A szívedből áradó ifjúság.
Újra tanítsz az életbe kimennünk
S büszkén vinni bölcs tudást, ép hitet
És vallani: nem hullhat romba bennünk,
Amit a jó iskola épitett!

Jó iskolánk! még sok-sok ötven évet
Érj meg, virulj, légy fénylő, tiszta, nagy,
Köved közt lüktessen az ifju élet,
Ezer meleg szív, ezer büszke agy,
Nemes tanárok, sok nemes tanítvány
Hírét növeljék e tisztes falak -
S ne álljon meg közöttük soha hitvány,
S ne rontsa fényük soha rút salak!

Úgy juss el ama szent jövő elébe,
Mikor megint boldog lesz a magyar,
Régi erények, régi nagyság népe,
Bár minket tán már rég a sír takar;
Te élj helyettünk majd, és Te neveljed
Unokáink is híven s igazán,
S legszebb ünneped akkor ünnepeljed,
A feltámadás édes tavaszán!

Megérkezett a ballagások hétvégéje. Ezekben a napokban sok-sok diák énekli a régóta gyakorolt ballagási énekeket. Végigjárják még egyszer a szépen feldíszített folyosókat, termeket. A hozzátartozók csak állnak, mintha most velük nem törődne senki sem, hiszen ezen a napon minden az utoljára iskolába induló tanulókról szól. Ők mozognak, jönnek-mennek, mi pedig megérkezünk a múló idő távolából hozzájuk.
Most mindenki kicsit őket irigyli, mert ők a legokosabbak, legszebbek, legtisztábbak, legelszántabbak. Tettre készségükkel maguk mögé hajítanak minden kételkedőt. Egy valami mozdulatlan még a meghívott vendégeken kívül, maga az épület, ahonnan szárnyat bont a nagy sereg diák.
Tóth Árpád versében egy ötvenéves iskolát köszönt, ám a költő 1923-ban papírra vetett sorai bármely életkorban lévő iskolát köszönthetnek. Olyan szépen, annyi melegséggel a szívében beszél az alma materről a költő, hogy nekünk már nem is lehet más feladatunk, mint felidézni régi kedves iskolánkat. Mondjunk el egy fohászt már elhunyt tanárainkért, diáktársainkért! Idézzünk fel egy-egy jó élményt, ami velük kapcsolatos! Osszuk ezt meg gyermekeinkkel, unokáinkkal! Figyeljünk oda arra, hogy jó legyen a viszonyuk tanáraikkal, osztálytársaikkal!
Ma egy pillanatra állítsuk meg az időt! Élvezzük, hogy voltak, akik segítettek minket céljaink elérésében!
Mosolyogjunk rá a virágcsokorral ballagó diákokra utcán, közlekedési eszközön, tereken, érezzék, hogy ez a nap valóban róluk szól! Értük készült a díszítés, a sok ünnepi beszéd, nekik dalolnak a madarak.
Aztán este az otthoni csendben mondjunk el értük egy-egy fohászt, hogy emberi értékeikhez, istenképmásságukhoz életük végéig hűek maradjanak! (Boronkai Zsuzsanna)