Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Somlyó Zoltán: Csönd (2014.01.17.)

Somlyó Zoltán: Csönd
Jó otthon ülni a szürke sarokban,
mikor esőtül nedves a vidék.
Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
hogy szomjuhozó lelked is igyék.

Elveszni testben, csak lélekben élni,
Míg eső csapja ablaküveged.
Elfelejteni mindent - csak remélni...
Hogy csak az édes csönd legyen veled...

Az ünnep mindig hangos. Örülni némán nem nagyon lehet. Ahogy a gitáros ének szövege is mutatja: „ Mondd el a hegyek ormán, a boldog hírtől zengjen a vidék!”. Zengedeztünk Krisztus Urunk születésén.
Aztán jött az újév, énekeltük: „ Hát vigadozzunk mindnyájan, áldjuk a Jézust anyjával/ és esedezzük térden Őt,/ áldja meg ezt az esztendőt!” Durrantak a petárdák, szűköltek, nyüszítettek a megriadt kutyák, énekeltük a Himnuszt, mulattunk, hangosan köszöntöttük az új esztendőt.
Végül megérkeztek a szürke hétköznapok. Tulajdonképpen butaság szürkének nevezni ezeket a napokat, mert ezzel kicsit lebecsüljük őket. Igazából szépek, színesek változatosak még akkor is, ha a megszokottság biztonságát nyújtva peregnek bennük perceink.
Mai versünk segít a hangos ünnepekből átsétálni a kevésbé feltűnően csendmentes hétköznapokba.
Már a címe is sokat sejtet: Csönd. Először is nézzem meg, mit jelent számomra a csönd! Milyen képek társulnak hozzá? A bennem élő képek egy- egy fogalomról, gondolatról ugyanis meghatározzák a hozzá fűződő későbbi viszonyomat is.
Mint mindent, a csendet is lehet szeretni, ha jó emlékeim vannak vele kapcsolatban, és lehet félni tőle, ha csak rosszat tapasztaltam meg átélése közben. A rosszat segít felülírni, ha ízlelgetem Somlyó Zoltán versének sorait, ha megpróbálom megtenni amit leír benne.
Ma próbáljak meg leülni egy csöndes sarokba! Merjem végiggondolni milyen képek élnek bennem, mi minden jut eszembe, ha azt a szót hallom csönd! Élvezzem ki minden pillanatát, ha szeretem, merjek elbánni félelmeimmel, ha azok törnek fel belőlem!
Aztán szépen csöndben kulcsoljam imára kezemet, és mondjak el egy fohászt, egy imát felsóhajtva Istenhez, aki Exupery szavaival élve, az „örök csend.”
(Boronkai Zsuzsanna)