Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Görgey Gábor: Tamás (2015.04.16.)

Görgey Gábor: Tamás
Ő volt a legmerészebb,
A többiek rémülten hittek inkább,
csakhogy a bizonyság irtózatától
megmeneküljenek –
ő mindenestül vállalta, amit lát,
s megfogta a nem embernek való öt
vérző sebet.

Így élt még, boldogtalanul,
a hit örök ellenpéldájaként,
amíg egy napon a mártírhalált
vad hajrával elébe hozták:
s ő úgy gondolta, megpróbálja, tán
segít a legvégső bizonyság.

Nekem nagyon tetszik ennek a versnek az első sora: „Ő volt a legmerészebb,…”
Sokszor csak hitetlen jelzővel illetjük a kételkedő apostolt, mintegy megpecsételve, rossz színben feltüntetve. Pedig nagyon is emberi, hozzánk közel álló ő.
Amikor Jézus először megjelenik az apostoloknak, nincs közöttük. Talán elege lett a közös jajgatásból, siránkozásból. Szeretett volna egyedül maradni, csöndben megbeszélni a Mesterrel, mit is érez. Lehet, hogy, mint gyakran mi is, időt kért, elvonult, hogy kisírja magát, megfogalmazza – talán csak önmagának – mit is várt Jézustól, önmagától, mint apostoltól. Esetleg a jövőt tervezgette, kacsingatott a messzeség felé, mit lehet kihozni ebből a helyzetből, így, összetörten.
Nem tudjuk, mi játszódott le benne, de bátran jött elő, „s megfogta a nem embernek való öt vérző sebet.”
Aztán hitt, mert több adatott meg neki, mint a látás és a tapintás. De boldognak mégse őt nevezi meg a Mester, hanem minket, akik nyomukban járunk.
Valóban boldogok vagyunk? Elfeledett mondata ez a Szentírásnak, sokszor csak átfutunk rajta, pedig ez adja a feladatot. Ha valóban hiszem, nem csak számmal vallom, hogy „Krisztus feltámadott”, akkor már nem élhetek úgy, mint eddig. Akkor minden mondatomból, cselekedetemből áradnia kell annak a bizonyosságnak, hogy nem ez az én igazi hazám.
A másokért végzett önzetlen szolgálatnak, imának, vezeklésnek azért van értelme, mert Krisztus értünk kínhalált halt a kereszten. A feltámadás fényében életünk minden küzdelméről tudjuk, hogy nem a vég és nem a célállomás, csupán egy megállóhely örök otthonunk felé. Olyan jó lenne, ha ezt el tudnánk mondani másoknak is! Olyan jó lenne, ha nem csak a húsvéti evés-ivásról tudnánk beszélgetni, hanem arról is, ami az ünnep lényege!
Ehhez azonban fel kell tennem ma magamnak a kérdést: én hiszem a feltámadást? (Boronkai Zsuzsanna)