Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Sík Sándor: Mosolygó gyermek (2015.05.28.)

Sík Sándor: Mosolygó gyermek
A nyári busz fullasztó melegében,
Kék-bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy esztendős fiúcska.

Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok, aki mostan boldog
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.

Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,
Míg szirom arca gömbölyűre válik,
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,
És édesdeden visszamosolyog rám.

Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!

Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!

Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja
Minden mosolynak, nekem is megadja,
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.

„Nyári napnak alkonyulatánál, megállék a kanyargó Tiszánál” Kezdi Petőfi Sándor a Tisza című versét.
„A nyár fullasztó melegében, kék bóbitás sapkája keretében” kezdi Sík Sándor mai versünket.
Mi a közös a két versben? A nyár, a megállás, a rácsodálkozás. A párhuzam, ami előhívja belőlünk a gondolatot. A hallottam, olvastam már valahol kutatása agyunkban azután a rátalálás öröme. A megnyugvás.
Egész évi robot után kell, hogy jöjjön a megérdemelt pihenés. Ami természetesen nem biztos, a drága utazást jelenti. Benne kell legyen a csöndes ima, a figyelés Istenre és persze arra a sok-sok apró dologra, am,i mellett évközben elrohanunk.
A hőség, a számunkra kijelölt nagy meleg lelassít minket. Talán nem véletlenül kaptuk, kapjuk ezt erre a nyárra ajándéknak. Lehet, ez a külső körülmény kell ahhoz, hogy belső igényünket vére komolyan vegyük.
Annyi sok szép mosolyog ránk a világból. Olyan jó lenne, ha végre észrevennénk! Ha akarnánk visszamosolyogni! Olyan jó lenne, ha valóban tettek is, nem csak szavakkal szeretnénk egymást!
Méltóbbak lennénk a krisztusi névre, ha ezek a tikkasztó napok nem az idegességet, a bántó, káromló beszédet, hanem a szeretetet, együttérzést, segítőkészséget hoznák ki belőlünk!
Tegyünk eleget a költő felszólításának, legyünk ezen a nyáron „friss antennája minden szeretetnek” ! (Boronkai Zsuzsanna 2012)