Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Tóth Árpád: Egy lány a villamosban (2018.07.27.)

Tóth Árpád: Egy lány a villamosban


Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett
Szemmel már úgy ült, mint dús terhü nő,
Ki révedezve sejti már a rejtett
Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,
Maga körül minden zajt elfelejtett,
Lesiklott róla Gond, Tér és Idő
Körötte durva, lármás utasok
Tolongtak, s ő csak ült és olvasott.

Néztem hevült arcocskáját merengve:
Ki tudja, milyen sötét hivatal
Felé viszi szegény leányt a zengve
Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?
De addig még övé a betűk lelke,
A kopott regény minden szava dal:
Grófnővé szépül, herceg lejt feléje,
S féltérden helyezi szívét eléje.

S megáldottam magamban ócska könyvét;
Ó, mert lehet akármi ponyva bár,
Letörli egy sorsocska árva könnyét,
S a vad világ többé nem oly sivár:
Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd
Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már -
Egy rossz író is így érhet föl tisztelt
Rendű és rangú harminchat minisztert!

Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
Politikák, jelszavak és hadak!
Csak a tollakat ne fogja meg átok,
Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
Isten szívét nem bizta, csak tirátok,
S míg ég és föld bús rommá omlanak,
Hű könyveinkben daloljon a lélek
Vigaszos daccal: mégis szép az élet!


Tudom, hogy sokan vagyunk, akik még szeretünk olvasni. Akiket el tud varázsolni, bűvölni egy-egy regény, novella. Akik tudunk örülni a főhős sikerének és könnyet ejtünk, ha netalántán a küzdelemben alul marad. Nekünk írta Tóth Árpád az Egy lány a villamosban című versét.
Mint értékes, apró gyöngyszemeket, úgy kell őriznünk minden könyvet, de a legfontosabb, hogy a vágyat meg tudjuk tartani magunkban, amely az olvasás felé vezet.
Nagyon találó Tóth Árpád metaforája, amivel sárga ravatalnak nevezi a villamost, hiszen milyen sokan valóban halálos unalommal utaznak rajta mindennap munkahelyük felé. Olyan jó lenne segíteni azon a sok-sok halálra szánt emberen! Megmutatni nekik valahogyan, hogy az élet valóban szép. Felnyitni szemüket arra, a csodára, amit Földnek, nagyvilágnak nevezünk. Majd kiemelni, tenyerükre tenni Isten legszebb teremtményét, az embert.
Ma, Anna napja után, amikor már elkezdünk kifelé menni a nyárból, vegyünk kezünkbe egy könyvet! Olvassunk belőle önfeledten néhány oldalt, fejezetet!
Utána pedig, mint egy hős lovag, felvértezve mindennel, ami a nagy csatához kell, induljunk útnak! Merjünk rámosolyogni valakire a bordó, sárga, kék, fehér vagy zöld ravatalon!
Persze akkor se feledkezzünk el mosolyogási kötelezettségünkről, ha az apostolok lován poroszkálunk valahol, hiszen Isten üzenete mindenkihez szól, akár járművön utazik, akár gyalog. (Boronkai Zsuzsanna)