Főoldal
 Események
 Heti liturgikus rend
 Érdekes gondolatok, elmélkedések
 heti hírlevél elmélkedései
 Versek
 Szentírási idézetek
 Hétköznapi evagéliumok és gondolatok
 Pápai üzenetek, beszédek
 Miserend
 Vendégkönyv
 Linktár

Versek

« Vissza

Puszta Sándor: Fölajánlás (2016.11.25.)

Puszta Sándor: Fölajánlás

tieid
az el nem mondott imák
becsukott szemű sóhajaim
gyermekkorom hitébe halt Tamás
alázatom tipegése
a bennem tárult kamasz csodálkozás
tied legbelső jobbik énem
énekem és rettegésem
szégyenem e rubint ékem
virágaim madaraim tied az első karikám
a nyáresti boldog fogócska
az is aki vagyok
s aki még nem vagyok
s aki lehettem volna

Lezártuk az egyházi évet, előttünk az új lehetőség, egy új advent veszi kezdetét szombat estétől.
Templomaink is átalakulnak kicsit, előkerül a lila színű terítő, eltűnik az oltárról a virág. A liturgia is elhalkul, nem énekeljük hangosan az Úr dicséretét. Befelé fordulunk, utat keresünk – készítünk önmagunkhoz. Ez talán az egyik legnehezebb, mégis legszebb utazás. Felfedezni a bennünk élő titkot, az örök csodát.
Az nem téved el útja során, bárhova indul, mindegy milyen járművel araszol, akinek van remek útjelzője, és segítségével sohasem téveszti el az irányt. Puszta Sándor verse iránytűként szolgálhat számunkra. Fölajánlás – már a címe is irányt mutató. Felfelé kellene emelni tekintetünket, a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra. Ő eljött közénk egyszer, régen, és a mi feladatunk, hogy segítsünk neki újra visszatérni hozzánk. Mert Ő valóban az ajtóban áll és zörget. Szépen, nyugodtan és csöndesen várja a bebocsáttatást.
Nekem azonban ajtót kellene nyitnom, ehhez pedig önvizsgálat szükséges. Olyan szépen mondja Puszta Sándor: „szégyenem e rubint ékem” – annyira igaz, hogy sokszor ez a legszebb dolog rajtunk. Ilyenkor szánandók, kicsik és megvetettek vagyunk, de ezekben a percekben érezzük át legjobban, miért is küldte el Fiát közénk mennyei Atyánk.
Az adventi koszorú gyengén pislákoló gyertyái saját életünk egy-egy állomását is jelenthetik. Nézzük végig, keressük meg, hitünknek azokat a pontjait, ahol biztos lábbal haladunk előre! Majd vegyük számba, hol fér ránk egy kis alakítás, szentgyónás. Mi mindent tudunk ebben a pillanatban felajánlani? Merjünk alakulni hitünk szerint, nehogy azután életünk végén szemlesütve szembesüljünk azzal, akivé válhattunk volna. (Boronkai Zsuzsanna)