Főoldal
Anyák klubja
Apaklub
Bibliaóra közössége
Carmine Celebrat Kórus
Családos kisközösségek
Cserkészek
Életmegújító lelkigyakorlat imacsoportja
Fokoláre Életige kör
Gyászfeldolgozó csoportok
Házas esték
Ifi közösség
Karitász
Karizmatikus közösség
Kályhaklub
Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége
Ministráns csoport
Őrmezői Mórus Szent Tamás Egyesület
Rózsafüzér Társulat
Seniorok
Szent Gellért Énekkar

Linktár

Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége

A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége plébániai csoportja 2003-ban alakult, példaképe a gyermekéért, szent Ágostonért húsz éven át imádkozó édesanya, szent Mónika. Közösségünk tagjai szerte a világban azzal a bizonyossággal mondják el a Közösség napi imáját,hogy „a hit átadásának elsődleges színtere a család, amelynek örök példája a Szentcsalád”. Ilyen értelemben az édesanyák Isten „üdvözítő tervének munkatársai”, állhatatos imájuk, cselekvő, feltétel nélküli szeretetük Isten felé vezeti a gyermekeket. Ebben a lelkületben erősítjük egymást kb. egyórás imádságos összejövetelünkön minden hónap utolsó hétfőjén az esti szentmise után, szeptembertől júniusig.

A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége évente két országos találkozón ad hálát a kapott kegyelmekért, és imádkozik azért, hogy valamennyien szilárdak tudjunk maradni a hitben és az Egyházhoz való hűségben. A májusi találkozót mindig egy vidéki plébániai közösség szervezi, 2016-ban Hódmezővásárhelyen, az augusztusit pedig egy budapesti, idén a soroksári Fatimai Szűzanyáról nevezett Szent István Plébánia csoportja. A Szent Gellért Plébánia csoportja tevékenyen részt vesz ezeken a találkozókon, és együtt imádkozik az egész országból összegyűlt mintegy ezer édesanyával és édesapával. A Közösség nyitott, szeretettel várja mindazokat, akik a gyermekek, minden gyermek hitéért szívesen imádkoznának velünk..

Találkozás minden hónap utolsó hétfőjén az 5 órai szentmise után a nagyteremben.

Fotóalbumaink

Szentségimádás, 2016. június 3.

 

 

 

Módosítás dátuma: 2016.09.20. 22:05


A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu